Az eredmény kötelez

RTV Műsor Magazin 2004. 08. 09. ; írta: Majoros Márta

Édesapja színész, ő azonban nem a színpadon lett a legnemesebb magyar hagyományok folytatója. Sármos külsejével a hölgyek szívét dobogtatja meg, míg bal kezével vízipólós ellenfeleinek okoz szapora szívverést. Játéka a „világot jelentő” medencében már tizenöt éve gondoskodik nemzetközi elismertségről – önmagának és hazánknak egyaránt. Mi a titok? Úgy tűnik, Benedek Tibor útját tényleg a csillagokban írták meg. Horoszkópja szerint Rák, így már a születésekor homlokára volt írva a víz jegye. Csoda-e, hogy vízimádó lett? Az égiek gerincének egy apró „kanyarával” gondoskodtak róla, hogy mindenképpen vízközelbe kerüljön. Az orvosi javaslatra rendelt úszást azonban unalmasnak találta. Érezte, hogy ez így nem gömbölyű… Megesik, hogy így kezdődik egy vízipólós sikersztorija.

-          Ennyi sorsszerű mozzanat után nem állhatom meg a kérdést: van valamilyen babonája meccsek előtt?

-          Nincs, és törekszem is arra, hogy ne alakuljon ki bennem semmi ilyesmi. Attól tartok, hogy ezek a dolgok túlságosan is befolyásolják az embert. Ne ez döntse el, milyen teljesítményt nyújtok a vízben.

-          Önnek mint csapatkapitánynak csapatkapitánynak valószínűleg nemcsak a medencében, hanem azon kívül is kell teljesítenie.

-          Sőt, a medencén kívül talán még nagyobb a szerepem. Mert a vízben a játékra kell figyelni. Az irányítás olyankor mindig azé a csapattagé, aki a legjobb formában van. A medencén kívül azonban sokkal inkább szükség van egy olyan emberre, aki képes összefogni a csapatot, aki segít a többieknek a feladatra koncentrálni, aki időnként összekötő az edző és a játékosok között. Két éve töltöm be ezt a posztot. Örülök, hogy nem közvetlenül az olimpia lettem csapatkapitány, mert így az eltelt két év során volt alkalmam beletanulni.

-          A pólósokkal szemben mindig nagy az elvárás. Hogyan viseli, kezeli ezt?

-          Az, hogy sokat várnak tőlünk, szinte már hagyománynak számít. És azt hiszem, ez mindig így is lesz. Tulajdonképpen magunknak köszönhetjük: az eredmény kötelez. Mi belenőttünk abba, hogy így néznek ránk, ezért arra is képesek vagyunk, hogy elviseljük. Igyekszünk a legjobbat nyújtani. Természetesen győzni akarunk, de korai még az aranyról álmodozni: mindig az éppen előttünk álló feladatra kell koncentrálni.

-          Az olimpián Szerbia-Montenegró ellen kezdenek. Velük játszották a Világliga döntőjét is. Mit gondol erről a sajátos szituációról?

-          Az ellenfelet a korábbi vereség, bennünket pedig az örömteli emlék fog motiválni. Érdekes helyzet ez, amelynek nemcsak pszichológiai szempontból van tétje. A selejtezőben csak egyszer lehet hibázni. Aki elszámítja magát, az akár ki is eshet.

-          Állítólag ebben a sportágban a magyar és a szerb játékosok a legjobbak. Ha ez így van, miért játszanak a mieink közül olyan sokan olasz klubokban?

-          A játékosállomány nem egyenlő a csapattal. Lehetnek játékosok egyénileg nagyon jók, de csapatszinten ez még nem garantálja a győzelmet. A világ 6-7 legjobb csapata között a pillanatnyi forma dönti el, hogy melyik kettő játssza a döntőt. Az elmúlt évek világversenyein nem mindig az említett két nemzet mérkőzött meg a finisben. Az olaszoktól is van tanulnivalónk: az, hogyan lehet átlendülni a rossz pillanatokban. Pofátlan önbizalmuk, laza, mediterrán habitusuk a játékstílusukon is látszik.

-          Szereti Olaszországot?

-          Nyolc évig éltem ott, és ennyi elég volt. De bizonyos dolgokat nagyon szeretek Olaszországban. Gyönyörű a természet, imádom az olasz konyhát. Nagyszerű látni, hogy az emberek mindig jókedvűek, lazák – szerintem néha már túlságosan is.

-          Hogyan élte meg a dopping miatti nyolc hónapos eltiltást?

-          Vitorláztam. Ennek a szenvedélyemnek köszönhetem, hogy átvészeltem a nehéz periódust. Eleinte egészen vad tervek is megfordultak a fejemben: hogy majd én megmutatom a világnak, és körbehajózom a Földet. Aztán lehiggadtam, és úgy döntöttem, a következő évi olimpia a cél. Az, hogy újra bekerüljek a válogatottba. Sikerült.

-          Mi vonzza a vitorlázásban?

-          Imádok mindent, ami víz; nem tudok meglenni nélküle. A Balatonon már régóta megvan a vitorlásom. Az eltiltás idején jó volt, hogy a hajón egyedül lehettem. Így könnyebb volt feldolgozni azt, ami történt. Aztán a nehéz időszak elmúlt, de a szenvedély, ami a vízre vitt, megmaradt. A Földet megkerülni már nem akarom, de amíg még bírom erővel, szeretnék valamikor átkelni az Atlanti-óceánon. Egyelőre azonban az athéni olimpiát szeretném jól megélni. Talán van még bennem egy következő is. Ha az élet úgy hozza, hogy tudom teljesíteni a szintet, ott leszek. Nem szoktam semmit sem jó előre eldönteni.

-          Kedvesével, Epres Pannival is több mint tíz éve ismerik egymást, mégis csupán két éve lettek egy pár. Úgy tűnik, azóta mintha kicsit többet mutatna meg civil lényéből. Ez Panninak köszönhető?

-          Egészen biztos. De a határt szeretném megtartani. Nem akarom, hogy a magánéletem újságtéma legyen. Panni olyan szép és olyan kedves nekem, hogy vele szívesen vállalok közös fotózást egy színvonalas lapban. Inkább egy közös kép, mint hogy beszéljek kettőnkről. Tény, hogy mellette kinyíltam, hiszen boldog vagyok. Boldogabb, mint eddig bármikor.