BENEDEK TIBOR nem hivatalos oldala
BENEDEK TIBOR nem hivatalos oldala
Hírek, frissítések


**FRISS**

Tibi az újdonsült szövetségi kapitány:

http://www.vlv.hu/news/7706/benedek-tibor-csak-az-erti-aki-mar-atelte-

Zsinórban harmadszor OLIMPIAI BAJNOK a magyar vízilabda-válogatott
Benedek Tibor: "Lehet, hogy kívülről valamivel könnyebbnek tűnt ez a döntő, mint az athéni, de emögött ott vannégy év, sok ezüstérem, sok megpróbáltatás, és végül megérdemelten újra a csúcsra jutott a csapat. Ha jól működik a csapat, az nekem rengeteg erőt ad, az volt a legnagyobb feladatom, hogy jól működjünk, hiszen óriási korkülönbségek vannak. Most nem lehetett látni, ki a fiatal, ki az öreg, 13 emberből álló, egységes csapatot alkottunk. A legfontosabb szó, amit Athén után mondtam, a szeretet volt, most azt mondom, hogy a tehetség győzedelmeskedett. Ez vitt át minket az akadályokon. Soha nem az volt, hogy egy ember 5-6 gólt lőtt, hanem mindenki egyformán kivette a részét. Nem szeretnék már négyszeres olimpiai bajnok lenni, nekem most az volt az egyik feladatom, hogy a fiatalok is átélhessék, amit mi Sydneyben. A válogatottban már nem nagyon lehet majd látni engem játszani, de klubszinten még biztosan folytatom."

**Cikk ajánló**

Nők Lapja Interjú  (jún.6-i szám)    http://www.nlcafe.hu/cikk.php?id=54&cid=26515

EXIT Interjú http://www.exit.hu/interju/interju_gyujto/interju_vegoldal/9088

**Video**

 http://videa.hu/videok/sport/pekingi-portrek-benedek-tibor-olimpia-peking

-2008-yKKZVq18Zovp1wuh

 

 

 

 

 
Menü
 
Linkek
 
Bejelentkezés / Log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Cikkek, interjúk / Articles, Interviews
Cikkek, interjúk / Articles, Interviews : Benedek Tibor: 'Egy fikarcnyit sem lettem olasz'

Benedek Tibor: 'Egy fikarcnyit sem lettem olasz'

  2004.08.09. 18:23

2004. július 2.

Benedek Tibor: 'Egy fikarcnyit sem lettem olasz'
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó szerelemről, sportról és vitorlázásról

 

Csisztu Zsuzsa - 2004. július 02. (10:14)

 

Nyolc év nagy idő, pláne külföldön. Benedek Tibor, olimpiai világ- és Európa-bajnok – na, meg Világkupa-, Világliga-, BL-győztes és többszörös olasz valamint magyar bajnoki címeket begyűjtő - vízilabdázó stílusán sokat csiszolt az olasz bajnokságban eltöltött idő. Egy korábbi vegyesházasság, félig olasz lánya, s a dél-európai mentalitás joggal hagyhatott volna nyomot viselkedésén ennyi idő elteltével. És most mégis itthon... és mégse változott semmi...

 

Tibi, most azért volna miért aggódni, hiszen Kásás Tamásék is hasonlóan lelkesen várták a hazatérést egy évvel ezelőtt, most meg már porzik az út utánuk: már újra az olasz bajnokságban kezdenek az őszi szezonban.

- Ez engem nem riaszt el, hiszen ahogy tudom, kizárólag anyagi okai voltak a szerződésbontásnak, az pedig a bajnokságban nyújtott kevésbé sikeres szereplésnek a következménye. Már korábban is volt szó a hazaszerződésemről, de idén tavasszal úgy alakultak a körülmények, hogy eldönthettem: maradok-e még kint néhány évig, vagy jövök. Az utóbbi mellett döntöttem.

Ha már az anyagiakat szóba hoztad, profi sportolók vagytok mindannyian, ráadásul a világ legjobbjaiként egy nem hétköznapi életszínvonal is társul a teljesítmény mellé. Áldozatot kellett hoznod anyagi értelemben a hazai szereplésért?

- Elégedetten jöttem haza, és a három évre szóló szerződésem biztosítékot jelent akár a következő olimpiai ciklusra is. Ennek szellemében tervezek, hiszen végre a nyári bérelt lakások helyett most már a szüleim közelében egy nagy ház jelenti majd az otthont. Nekik sem lesz mindegy, hogy csak nyaranta vagy annál kicsit sűrűbben láthatnak majd.

Lányok

Lányod, Ginerva viszont talán annál kevesebbet. Tudható, hogy mennyire szoros vele a kapcsolatod a válást követően is, szóval ezt a hiányérzetet, hogy rendezed majd le magadban?

- Hasonlóan sok időt tölthetek majd Vele, mint az utóbbi időkben, és erre készült egy kidolgozott terv is, ráadásul a Dominóval belevettük a szerződésembe, hogy a lányom meglátogatására miként tudok majd időt szakítani. Ősztől egyébként is iskolába jár majd, tehát amúgy sem lett volna könnyű dolgunk az időpontokkal.

Arról is lehetett hallani, hogy barátnőd, a modell Epres Panni...Tényleg, milyen minőségben is említhetem őt? Barátnő, menyasszony?

- Szerelmi minőségben...A szerelmem.

Szóval a szerelmed, Panni, kint lakott Veled Olaszországban, mert odakinn dolgozott. Az Ő feladatai hogy alakulnak a hazaköltözéssel?

- Panni rám bízta a döntést, hiszen ahogy mondtad, Olaszországban és Németországban is rendszeresen volt felkérése, neki mindegy volt, hogy honnan indul munkába. Amikor pedig valamilyen fontos bemutatója volt itthon, akkor hazajött miattuk.

Ahogy legutóbb is, amikor Náray Tamás kollekciójának bemutatásán lépett föl? Azt beszélik, hogy mivel nem tudtál hazajönni, egy hatalmas rózsacsokrot küldtél magad helyett. Így volt?

- Hát így, de ha tudtam volna, hogy ekkora felhajtás lesz belőle, nem oda küldöm...

Nincs ezen mit szégyellni. Ha már itt tartunk, egyszer azt nyilatkoztad, hogy megbízható vagy, mint Édesapád. Talán ez a megbízhatóság a mély szerelemet egyszer majd házasságba fordítja?

- Bizonyára, de egyelőre semmi sem sürget minket. Nem érezzük, hogy ez az állapot bármit is elvenne kapcsolat erejéből. Kiválóan megvagyunk így.

A jövő

Ha már a tervezgetés szóba jött, Kósz Zoltánnal, a kiváló kapussal a közelmúltban voltatok vendégei a Rivális című rádióműsorunknak, s amit a hallgatók nem láthattak, az az mérhetetlen fásultság és kedvtelenség, amely a sportágtól frissen visszavonult Kósz Zoliból áradt. Neked ez nem volt kiábrándító?

- Tényleg megdöbbentő volt, ahogy Zoli szemmel láthatóan most nem tud mit kezdeni magával. Hirtelen sok lett a szabadideje, és most nem tud még bánni ezzel. Nehéz dolog ez, amikor az embernek egy megszokott életformáról hirtelen át kell állnia valami másra.

Bár nálad ez még messze nem aktuális, de Te akkor ezek szerint tudatosabban készülsz ennek elkerülésére?

Amikor az ember elkezd vízilabdázni és húsz éves kora körül jönnek az első sikerek, mindenki azt kérdezi: "fiam, mi leszel, ha nagy leszel?" Vagyis állandóan emlékeztetnek rá, hogy minden bajnoki évad egy átmeneti állapot, mert megsérülhetsz,vagy ha nem megy úgy a játék, leírhatnak egy perc alatt. A következő évi szerződésed záloga, hogy mindig a csúcson legyél.Szóval nincs nyugtod. Éppen ezért, a játékosok többsége egyetemre jár, és igyekszik valami távlati tervet kialakítani magának.

Ez nálad is hasonlóan igaz, hiszen egy történész diploma várja a befejezést, bár ebben azért nem látok komoly egzisztenciát...

- Mert nincs is benne. Időközben azért az edzőit is elvégeztem...

És akkor lehet, hogy a sportág közelében maradsz?

- Ehhez értek a világon a legjobban. Természetesen nyitott szemmel járok, mert hiszem, hogy például az edzői pályán is, akkor lehet igazán független az ember, ha nem abból él. De azt látom, hogy teljes erőbedobással csak egyetlen dologra lehet koncentrálni igazán. Ha én most elkezdenék azzal foglalkozni, hogy miből fogok néhány év múlva megélni, az biztos, hogy visszavetné a jelenlegi teljesítményemet. Most pedig még komoly céljaim vannak nemcsak azért, mert idén olimpiai van, bár ezt a hajtóerőt semmi se tudja felülmúlni, de azért is mert, az új klubommal is várnak rám új élmények. A hazai környezet pedig nagyon ambicionál, úgyhogy a későbbi terveim egyelőre még maradjanak az én titkaim.

Koszt, vitorla, szél

S nem tartasz attól, hogy nyolc év alatt túlzottan hozzászoktál az általunk sokszor úgy irigyelt olasz életvitelhez, a napsütéshez, a kiváló kajákhoz, hogy most tartósan szeretni tudd, amit itthon kapsz?

- Ettől egyáltalán nem. Egy fikarcnyit sem lettem olasz ez idő alatt, s az olasz konyhát előtte is ugyanígy szerettem. Persze a lányom félig olasz, de kiválóan beszél magyarul, és én sem vesztettem el a gyökereimet egy pillanatra sem.

Ha már a tervekről is szó esett, van még valami, amit egy ennyi címmel büszkélkedő férfi szeretne a gyűjteményében tudni. Létezhet olyan erőfeszítés, amiben még próbára tennéd magad?

- Imádok vitorlázni, és ha tehetem, sok időt szánok erre. Tavaly például Pannival csak ketten voltunk vitorlázni az Adrián.

Semmi legénység?

- Semmi. Mi ketten voltunk a kapitányok és a legénység is együtt. Nagy élmény volt. Szóval, ha egyszer tehetném, s már nem lennének ilyen zsúfoltak a nyaraim, akkor egyszer szívesen részese lennék egy atlanti átkelésnek.

Esetleg egyedül is?

- Talán úgy is...

Szóval neked mindegy, akár benne vagy, akár fölötte, csak víz legyen körülötted.

- Valahogy úgy. Meg persze szél...

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!