BENEDEK TIBOR nem hivatalos oldala
BENEDEK TIBOR nem hivatalos oldala
Hírek, frissítések


**FRISS**

Tibi az újdonsült szövetségi kapitány:

http://www.vlv.hu/news/7706/benedek-tibor-csak-az-erti-aki-mar-atelte-

Zsinórban harmadszor OLIMPIAI BAJNOK a magyar vízilabda-válogatott
Benedek Tibor: "Lehet, hogy kívülről valamivel könnyebbnek tűnt ez a döntő, mint az athéni, de emögött ott vannégy év, sok ezüstérem, sok megpróbáltatás, és végül megérdemelten újra a csúcsra jutott a csapat. Ha jól működik a csapat, az nekem rengeteg erőt ad, az volt a legnagyobb feladatom, hogy jól működjünk, hiszen óriási korkülönbségek vannak. Most nem lehetett látni, ki a fiatal, ki az öreg, 13 emberből álló, egységes csapatot alkottunk. A legfontosabb szó, amit Athén után mondtam, a szeretet volt, most azt mondom, hogy a tehetség győzedelmeskedett. Ez vitt át minket az akadályokon. Soha nem az volt, hogy egy ember 5-6 gólt lőtt, hanem mindenki egyformán kivette a részét. Nem szeretnék már négyszeres olimpiai bajnok lenni, nekem most az volt az egyik feladatom, hogy a fiatalok is átélhessék, amit mi Sydneyben. A válogatottban már nem nagyon lehet majd látni engem játszani, de klubszinten még biztosan folytatom."

**Cikk ajánló**

Nők Lapja Interjú  (jún.6-i szám)    http://www.nlcafe.hu/cikk.php?id=54&cid=26515

EXIT Interjú http://www.exit.hu/interju/interju_gyujto/interju_vegoldal/9088

**Video**

 http://videa.hu/videok/sport/pekingi-portrek-benedek-tibor-olimpia-peking

-2008-yKKZVq18Zovp1wuh

 

 

 

 

 
Menü
 
Linkek
 
Bejelentkezés / Log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Cikkek, interjúk / Articles, Interviews
Cikkek, interjúk / Articles, Interviews : Már az olimpia izgatja

Már az olimpia izgatja

  2004.08.09. 17:36

2003. december 30. Nemzeti Sport

A Nemzeti Sport szerint az esztendő legjobbja: Benedek Tibor

 

Már az olimpia izgatja

 

SZABÓ GÁBOR, NS, 2003-12-30

 

Nem könnyű választani.
Egy olyan sportágban, amelynek férfiválogatottja világbajnokságot és Világligát nyert (az Eb-bronzérem és a hölgyek Eb-ezüstérme szinte eltörpül mellettük), amelynek légiósai külföldi klubjaikban remekelnek, hazai csapatai pedig két fronton (BL, KEK) is fináléba jutottak az európai kupákban, szóval egy ilyen közegben nehéz igazságosan megnevezni az év legjobbját. Biros Péter megbízhatósága, a Honvéd bajnoki címéből vállalt szerepe, Kásás Tamás KEK-elsősége a Posillipóval, Madaras Norbert berobbanása, a vb-fináléban mutatott pazar produkciója mind számbaveendő. Mi mégis Benedek Tiborra, a válogatott csapatkapitányára voksoltunk, aki a nemzeti csapattal begyűjtött titulusai mellett (a vb-elődöntőben nagyot alakított a görögök ellen) a Bajnokok Ligájában is diadalmaskodott a Pro Reccóval, ráadásul a Honvéd elleni finálé legjobbjának bizonyult.

 

 

– Mikor gondolt legutóbb a világbajnoki címre? – kérdeztük a 31 esztendős kiválóságot.
– Ôszintén szólva szeptember óta engem már az olimpia izgat jobban. Egyfajta erősségem, hogy időben túlteszem magam nemcsak a rossz, hanem a jó dolgokon is. Persze ezúttal én könnyebb helyzetben vagyok, hiszen egyedüli válogatott játékosként külföldön pólózom. A többieket természetesen úton-útfélen a világbajnokság szép emlékei kísérik, hiszen a média és a közvélemény is rendszeresen foglalkozik még vele.
– Vagyis ön szerint van egy határ, meddig kell örülni a sikereknek.
– Ezt nem jelenteném ki, hiszen mindenki másképpen kezelheti a szép emlékeket. Aki jól játszott, az azt szeretné, hogy a következő évben is hasonlóan jól menjen neki, aki pedig nem volt megelégedve magával, az ehhez képest javulni szeretne jövőre. A lényeg, hogy január elsejétől, sőt, már mostantól új időszak kezdődik, hiszen az olimpia rendkívüli fontosságú esemény.
– Kemény Dénes azt mondta, a Sydneyt követő sikertelenebb két esztendő feszültséget halmozott fel a csapatban, és mintegy ledobták magukról a terhet a vb-aranynyal. Valóban így volt?
– Én is így éreztem. Az utolsó nagy siker az olimpiai győzelem volt, aztán valahogy semmi sem sikerült. Tavaly például már a helyes úton jártunk, jó formában voltunk, de apróságokon elbuktunk a nagy tornákon. Ezen a nyáron viszont már ki kellett jönnie a munkának, ráadásul a világbajnoki elsőség a közelgő olimpia miatt is fontos volt, hiszen egészen más így Athénba utazni.
– Egyfajta nyugalom lett úrrá a játékosokon?
– Úgy mondanám, hogy nagy segítség a diadal, amit jól kell kihasználni. Önbizalmat ad, ugyanakkor nagyok az elvárások. Saját bőrünkön éreztük, mennyire felfokozott a hangulat itthon, szinte eksztázisba került az ország a vébé kapcsán. Mindez újabb sikerekre sarkall, és természetesen mi is képesnek tartjuk magunkat az újabb olimpiai arany megszerzésére. De még öt-hat csapat elmondhatja ezt magáról, és bizony egy hosszabbításos meccsen is el lehet csúszni.
– Január másodikán újra együtt lesz a csapat, Balatonfűzfőn kezdődik a felkészülés. Össze tudja egyeztetni ezt az egy hetet az olasz bajnoksággal?

– Nehezen. Csak az első néhány napot tudom ott tölteni, ötödikén már vissza kell utaznom Reccóba, mert tizedikén folytatódik a bajnokság. Nem mellékesen az egyik nagy riválisunkkal, a Bresciával csapunk össze.
– Jó passzban vannak, hiszen éppen az utolsó őszi fordulóban idegenben verték meg a Posillipót, így pontszámban beérték az éllovas nápolyiakat.
– Fontos meccs volt, amelyen végre úgy igazából összeálltunk. Élveztem a játékot, mert mindenki lelkesen, szívből pólózott.
– Nem okoz hiányérzetet, hogy az olasz csapatok távol maradtak az Euroligától?
– Dehogynem. Nem is a meccsek miatt, hiszen a Bresciával és a Posillipóval a bajnokságon kívül a Szuperkupában is rendszeresen találkozunk, vagyis riválisokban nem szenvedünk hiányt. Inkább az Euroliga hangulata hiányzik, rossz, hogy kimaradtunk ebből az új sorozatból. Ezt a miliőt a Szuperkupa nem tudja helyettesíteni.

Az év külföldi sportolója: Denisz Sefik

Denisz Sefik berobbant a világ élvonalába. A szerb-montenegrói válogatott kapusa sokáig a másodhegedűsök kenyerét ette, hiszen korábbi csapataiban (például a Bajnokok Ligája-győztes Becsejben) és a válogatottban is csereként számítottak rá. A nemzeti együttesben 2001-ben mutatkozhatott be, és a fukuokai világbajnokságon már Alekszandar Sostar első számú tartalékjaként nevezte meg Nenad Manojlovics szövetségi kapitány. A nagy kiugrásra ebben az esztendőben volt lehetősége a négy éve a Jadran Herceg Novihoz szerződő hálóőrnek, aki a pályafutását befejező Sostar hiányát észrevétlenné tette. A kranji Európa-bajnokságot végigvédte, sőt, jórészt neki köszönhetik honfitársai az aranyérmet. A horvátok elleni fináléban például pillanatokkal a lefújás előtt emberhátrányban semlegesítette Hinic ziccerét, és – nem csak ezért – a kontinensviadal legjobb kapusának választották. A legolvasottabb horvát napilap, a Vecernji List, odabökve az örök riválisnak, Sefik származására utalva a következőket írta címében: "Az albán Sefik megvédte Szerbiát és Montenegrót." A világbajnokságon aztán bronzérem jutott együttesének, de nem az ő lelkén szárad, hogy nem sikerült fényesebbre az érem. Nem is olyan régen kiérdemelte a legjobb sportoló címet Montenegróban, csapata, a Jadran Herceg Novi (44 év után nyert újra bajnokságot a tavasszal) pedig menetel mind a bajnokságban, mind az Euroligában. No igen, könnyű úgy, hogy a kapuját a 27 éves Denisz Sefik védi.

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!