Zsinórban harmadszor OLIMPIAI BAJNOK a magyar vízilabda-válogatott
Benedek Tibor: "Lehet, hogy kívülről valamivel könnyebbnek tűnt ez a döntő, mint az athéni, de emögött ott vannégy év, sok ezüstérem, sok megpróbáltatás, és végül megérdemelten újra a csúcsra jutott a csapat. Ha jól működik a csapat, az nekem rengeteg erőt ad, az volt a legnagyobb feladatom, hogy jól működjünk, hiszen óriási korkülönbségek vannak. Most nem lehetett látni, ki a fiatal, ki az öreg, 13 emberből álló, egységes csapatot alkottunk. A legfontosabb szó, amit Athén után mondtam, a szeretet volt, most azt mondom, hogy a tehetség győzedelmeskedett. Ez vitt át minket az akadályokon. Soha nem az volt, hogy egy ember 5-6 gólt lőtt, hanem mindenki egyformán kivette a részét. Nem szeretnék már négyszeres olimpiai bajnok lenni, nekem most az volt az egyik feladatom, hogy a fiatalok is átélhessék, amit mi Sydneyben. A válogatottban már nem nagyon lehet majd látni engem játszani, de klubszinten még biztosan folytatom."

Benedek harmincévesen újra a világ tetején
Ch. Gáll András (Sztár Sport) 2002. július 9

Négy győztes meccs - kettő Moszkvában, kettő Dubrovnikban -, tizenhárom gól: ez Benedek Tibor mérlege a vízilabda Világliga első négy, magyar érdekeltségű összecsapása után. Most kilenc nap leforgása alatt hatszor száll vízbe az olimpiai bajnok gárda, mindannyiszor a Margitszigeten: sorrendben Horvátország, Oroszország és az Egyesült Államok az ellenfél. A magyar válogatott csapatkapitánya talán élete legjobb formájában várja a sorozatmérkőzéseket. S az sem mellékes, hogy pénteken, a horvátok elleni meccs napján ünnepli harmincadik születésnapját.

Benedek 17 éves kora óta kirobbanthatatlan a válogatottból, már az 1990-es (de 1991 januárjára átcsúszott) perthi világbajnokságon és a szintén 1991-es athéni Eb-n is az - akkoriban dr. Konrád János dirigálta - csapat vezéregyénisége volt. 316 válogatottságához még jó pár tucat járulhat az elkövetkező években, s nagy valószínűséggel a megdönthetetlen magyar válogatottsági csúcs birtokosa lesz, ha majd egyszer, nagyon soká visszavonul. - Eltervezted már magadban, hogy meddig játszol? Mondjuk, az athéni olimpiáig vagy tovább? - Fogalmam sincs, csak az a biztos, hogy jelenlegi klubcsapatomhoz, a Reccóhoz 2003 nyaráig köt a szerződésem. Hozzáteszem: életem eddigi toronymagasan legjobb szerződése. Imádok pólózni, ha rajtam múlik, jövőre hosszabbítok a Reccóval. - Vélhetően az is közrejátszik lelkesedésedben, hogy a világ egyik legszebb régiójában, Liguriában játszol. - Természetesen. Recco és Róma - ég és föld. Nem, mintha az olasz főváros annyira alávaló hely lett volna, Róma is gyönyörű, csak egy idő után a többmilliós metropolis nehezen elviselhetővé vált. No meg Rómában nem a vízilabda a világ közepe, ellentétben Reccóval. A csapat vezetője nem más, mint Eraldo Pizzo, az olasz póló Gyarmati Dezsője. - Ha ez így van, akkor te lehetsz Recco legnépszerűbb polgára, ugye? - Megismernek az utcán, az biztos. Reccóban a póló szívügy, s az is, hogy jövőre is bajnokok legyünk. Kis túlzással ezen múlik a csapat anyagi jóléte. - Nem nehezedik rád túlzottan nagy teher? Főleg így, hogy élet-halál kérdése a siker? - De igen, ám vagyok annyira rutinos, hogy elviseljem. Az alapszakaszt óvatos duhaj módjára vízilabdázom át, aztán a playoffban beleadok apait, anyait. Hat-nyolc éve biztosan nem így csináltam volna, de ma már be tudom osztani az erőmet. - Azért az az "óvatos duhaj" 60 gólt dobott az alapidőszakban, s ezzel gólkirály lett. - Nézd, a nyolc hónapos eltiltásomat követően, az 1999/2000-es szezonban, roppant nehezen lendültem formába. Az olimpiai döntőben lőtt négy gólom már önmagam számára is jelezte, hogy kezdek régi önmagamra emlékeztetni. Tavaly a válogatottban - miközben a csapatnak nem nagyon ment - szerintem nem játszottam rosszul, az olasz bajnokságban pedig minden sikerült. Reccóban újra a vízilabda lett a legfontosabb az életemben. S most nyáron? Jól megy, nem panaszkodom. - Jól látom, hogy mindez önbizalom kérdése? - Azt hiszem, igen. - A kilencvenes évek közepén-végén vitathatatlanul a világ legjobb pólósa voltál, aztán a négy évvel fiatalabb Kásás Tamás elvette tőled ezt a titulust. Most viszont sokan megint neked adnánk a képzeletbeli No. 1. címét. - Érdekes, mert a csapaton belül nap, mint nap meg kell harcolni ezért az elismerésért. Ez persze egy értelmes harc. Olyan ez, mint az állatvilágban: ott is, itt is van egy falkavezér, az alfa hím. Egyébként a válogatottban rendszeresen végeznek erre vonatkozó pszichológiai felméréseket, de az eredményeket dr. Kemény Dénes nem közli velünk. Szerintem nagyon okosan. - Mit jelent számodra a csapatkapitányi poszt? - Rengeteget. Előzőleg Kósz Zoli volt a cséká, de ő most nem tagja a keretnek - megtiszteltetés volt egy ilyen csodálatos játékostól megörökölni a kapitányi címet. Kapitányként talán jobban össze tudom hozni a csapatot. Tavaly tudatosan háttérbe húzódtam, kevesebbet vállaltam a meccseken, inkább másokat próbáltam meg kiszolgálni. Most, hogy visszatért az önbizalmam, ismét úgy érzem, a góllövéssel lehetek csapatom legnagyobb hasznára.- Mit szólsz ahhoz, hogy a 2002-es év viszonylag laza, nincs igazi világverseny, vébé, Eb, olimpia, "csak" egy Világliga és egy Világkupa? - Látszólag tényleg ez a helyzet, csakhogy nekünk, magyaroknak minden év, minden mérkőzés fontos. Nekünk nem nézi el a közönség a gyengébb játékot, a vereséget. A magyar válogatottnak mindig, minden tornán, bajnokságon az aranyérem a célja, mert ez vele szemben az elvárás. Nem könnyű így élni, de mi büszkén viseljük ezt a terhet.